Konyhasziget születése
Konyhasziget – Kezdetek
Nagyjából 2017 márciusa környékén megfogalmazódott bennünk, hogy több szempontból is hasznos lenne egy konyhasziget a szép nagy konyhánkba. Mivel albérletről van szó, így a téglából épített szigetet elvetettük. Végül álmodtunk egy nagyot, majd belevágtunk egy fából készült bútor építésébe.
Első lépésként nyilván a rendelkezésre álló helynek és az igényeinknek megfelelően megterveztem a bútort. A konyhasziget ‘L’ alakú, így két darabból áll. Mindkét bútor fiókos + szekrényes kivitel.
A nagyobbik rész, ami a tulajdonképpeni munkapult, egyben egy reggeliző asztal is. Próbáltam annyival túlnyújtani a pultot, hogy még oda lehessen ülni (ha nem is teljes értékű asztalként), de ne legyen túlságosan “kilógó”.
A kisebbik rész egy pult a fal mellett, ahol majd a kávé és tea szenvedélyünk kap helyet.
Mindkét bútor alja tárolásra szolgál, teljesen zárt, illetve mindkettőben helyet kapott két-két teljesen kihúzható fiók is. Elég sok rajz született, mire elértük a végleges verziót. Végül 1,8m x 1,9m lett a nagyobbik pult 70cm széles a kisebbik 50cm. A nagyobb rész alja kívülről két részre van osztva mindkét rész két-két ajtóval és egy-egy fiókkal. Ugyanakkor a belseje egyterű egy polccal. A kisebbik szintén két részre van osztva de belül egyterű ez is egy polccal. Itt egy-egy ajtó és egy-egy fiók van.
Valahogy így nézett ki a tervek alapján
Tudom így nem túl látványos, de 3D tervet nem készítettem. A munkalap egyenlőre úgy tűnik, hogy 10 x 10 es csempével lesz burkolva, de nem kizárt, hogy nagy formátumú vastag lapokkal lesz lefedve és körben egy lakkozott bükkfa keretet kap majd. (ez még megfontolás alatt áll…)
Talán látszik a rajzon is, hogy a sarkokat és az elválasztásokat díszítő elemek egészítik ki. Ezek bükkfából készülnek majd részben CNC-vel részben kézzel.