Madáretető

Pagoda stílusú madáretető készítése

A családunkban mindenki nagyon szereti az állatokat, beleértve a kis madarakat is. Szerencsére a családi ház udvarán jelentős számban fellelhetőek énekes madarak. Ez részben a kihyelyezett oduknak is köszönhető, illetve a remek környezetnek. Már sok évvel ezelőtt kikerült egy madáretető a konyha mögötti meggyfára. Igazán élvezetes látványt nyújt, amikor a madarak megjelennek reggelizni, uzsonázni a téli időszakban (sokszor 60-70 madár!) Ezen felbuzdulva, úgy gondoltam készítek egy nagyobb méretű madáretetőt. Karácsonyra időzítettem, így született ez a mindenkinek szóló karácsonyi ajándék.

Szerkezet, építés

Hogy miért lett pagoda stílusú, nem tudom megmondani. Ez ugrott be első ötletként és nem tudtam, nem is akartam szabadulni tőle. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de azt hiszem megérte és csak reménykedni tudok benne, hogy a kis madaraknak is tetszeni fog.

A madáretető alapterülete 28*36cm. Hat oszlopon áll a teljes tetőszerkezet, amit próbáltam úgy összerakni, hogy egy valódi tetőszerkezet képét mutassa. Ezért aztán gerendák és szarufák sokasága készült. Össze csapolva, ragasztva és tűszegezővel is megerősítve.

A gerendákat szarufákat 18mm vastag fenyő lapból vágtam ki. Jó sok 10mm széles lécet vágtam, és szinte csak ezzel a mérettel dolgoztam a tetőszerkezet megépítése során. A teljes fa szerkezet lenolaj kencés védelmet kapott. Nem akartam lazúrt használni, mert én sem szeretnék egy festék szagú edényből enni… 🙂

Pár kép a szerkezetről

A tető héjazata 6mm-es rétegelt lemezből készült, amit bitumenes zsindely lemezzel fedtem be. A gerinceket 20*20-as derékszögű szegő léccel fedtem le, amiket előzőleg megégettem, majd csiszoltam és pácoltam. A gerinc elemeket bitumenes tető javító ragasztóval rögzítettem.

Az elkészült madáretető

A webhely használatának folytatásával elfogadja a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük. Az "Elfogad" gombra kattintva ön elfogadja, hogy weboldalunk "sütiket" használ.

Bezár